• Facebook Clean

© 2019 Köztes Átmenetek Nonprofit Kft.

06703100081

„Két óra alatt kipróbáltam, megbetegedtem, meggyógyultam..., 
az életben nem szeretném megtapasztalni."

Köztes Átmenetek

interaktív kiállítás a drogokról, függőségekről

A kiállítás a droghasználat sokdimenziós problémáját igyekszik interaktív és átélhető módon bemutatni a programon részt vevők számára. Főként 14 éven felüli diákokat, szülőket és pedagógusokat várunk a kiállításba, de szívesen fogadunk baráti, munkahelyi közösségeket is, előre egyeztetett időpontokban. Egy-egy látogató csoport nagyjából másfél órát tölt a kiállítótérben, pszichológus, addiktológus, szociális munkás kollégánk vezetésével.

Bejelentkezés után, az egész tanévben látogaható: KONKÁV közösség tér és prevenciós műhely: Budapest, IX. kerület, Balázs Béla u 32 
 

 Célok

 

  • Hiteles képet közvetíteni a drogfogyasztásról, mint soktényezős, bonyolult társadalmi jelenségről

  • Közösen keresni a fogyasztás egyéni és közösségi, társadalmi okait​

  • Beszélni a szerhasználat következményeiről, a szerek a hatásairól

  • Megtalálni a szenvedélybetegség kialakulásában vagy elkerülésében döntő szerepet játszó kockázati és védő tényezőket

  • Megismertetni a látogatókkal a mértékletesség fogalmát

  • Érzékenyíteni a probléma és a szenvedő ember iránt​

  • Aktívan hozzájárulni az iskolák kötelező prevenciós feladataihoz

Eszközök

 

A szakember tárlatvezető segítségével folyamatos beszélgetés folyik a kiállítás 5 termén keresztül. A termek mondanivalója egymásra épülnek, bemutatva (fények, filmek, képek és egyéb installációk segítségével) a drogkarrier, a szenvedélybetegség kialakulását, különböző metszeteit. A kiállítás egy keret, melyet mélységgel a látogató és a szakember tölt meg, alkalmazkodva a látogatók korához, érdeklődéséhez és érintettségéhez.

A program 90-120 perc hosszú, egyszerre 15 látogatót fogadunk.

állandó tárlat

vándorkiállítás

Régi vágyunk vált valóra 2018 tavaszán, mikor megnyitottuk a KONKÁV közösségi teret és prevenciós műhelyt. A 250m2-es helyiség földszintjén működik a KONKÁV közösségi tér, ami délelőtt szakmai programoknak ad otthont, délután pedig a környékbeli fiatalok veszik birtokba. A pincében 150m2-en pedig a Köztes Átmenetek teljesen újragondolt, újra tervezett, állandó tárlatát építettük fel.

 

Az egész évben nyitvatartó kiállítás a megszokott módon, előzetes bejelentkezés után, csoportosan látogatható maximum 15 fő számára. A csoportokat szakképzett vezetők nagyjából 90 perc alatt vezetik végig a programon.

A kiállítás és a közösségi tér adottságaiból következően lehetőség van teljes (nagy létszámú) osztályok fogadására is. Ilyen esetben, míg az osztály egyik fele a kiállítást tekinti meg, a másik felével prevenciós fókuszú csapatépítő jellegű foglalkozás zajlik, majd pedig a két csoport cserél. Kiegészítve ezt aztán egy már az egész osztály és a pedagógus bevonásával zajló közös megbeszéléssel, egy teljes iskolai napot felölelő, komplex prevenciós programban tudnak részt venni a látogatók.

Utazó kiállításunk alapjait 2001-ben, az akkor Gyermek és Ifjúsági Minisztérium támogatásával, Hay Éva ötletéből és gondozásában, a Természettudományi Múzeumban raktuk le. Az eredetileg is könnyen mozgathatóra tervezett kiállítás hamar népszerű lett és sorra érkeztek a vidéki meghívások.

A Köztes Átmenetek útra kelt és azóta is járja az országot. Az elmúlt közel két évtizedben így 60 különböző helyszínen, 140 alkalommal építettük fel a kiállítást és fogadtuk a mostanra már 200.000-nél is több látogatót. Eljutottunk határon túli városokba is 10 alkalommal és építettünk Szabadkán egy állandó kiállítást (mely sajnos jelenleg a helyi finanszírozás hiányában nem látogatható).

 

Általában 4 hétre építjük fel a kiállítást és ezen idő alatt 2 vezetővel, napi 6 csoportot fogadunk, összesen kb 1500 főt. Jellemzően a középiskolák diákjai, tanárok ill. a helyi szakemberek a látogatóink, de építettük már fel a kiállítást gyermekotthonban és börtönben is, speciális programot kínálva az ezeken a helyszíneken élőknek.

 

A kiállítás tehát a 2001-es indulás óta folyamatosan, tartalmában és kialakításában meg-meg újulva, a magas szakmai nívót megtartva működik és várjuk a jövőbeni együttműködéseket.