• Köztes Átmenetek

Ticanik - Csoszó Gabi fotói a KONKÁV-ról

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány "Nálunk a kilencben" projektjének anyaga:


Az elsősorban környékbeli fiatalokkal foglalkozó Konkáv Közösségi Tér munkatársai a pandémiás veszélyhelyzetben nem csak online konzultációkat tartanak, de önkormányzati együttműködéssel beindították biztonságosan működtethető tanulószoba programjukat is. A Konkáv egyik programját korábban az FKA Élő Adás adománygyűjtő programja is támogatta. Nálunk a kilencben - Ferencvárosi Közösségi Alapítvány fotósorozata Fotók és szöveg: Csoszó Gabriella 2020 májusán, a kijárási korlátozás utolsó napjaiban

Móka Piroska: „Nincsen semmilyen differenciálás a gyerekek felé. Megkapják a gyerekek az instrukciót és egyedül próbálnak azzal kezdeni valamit. Néhány tanár megad videó linket, de nem ez a jellemző. Viszont jön a feladat, és azt időre vissza kell küldeni. Függetlenül attól, hogy van-e eszközöd, amin tanulhatsz, tudnak-e segíteni a szüleid, van-e erre helyed. Ez például azoknak a gyerekeknek, akik hozzánk járnak a Konkávba, megugorhatatlan. Volt hogy kaptak a digitális tanuláshoz adomány eszközöket, de nem tudták használni. Egyedül ezeket a hátrányokat nem lehet leküzdeni. Egyébként sem, pláne egy vírushelyzetben.”

„Most például matek dogát írunk. Osztásból. Egész ügyesek a srácok.”


„Ez így nagyon nehéz volt a konkávos gyerekeknek. Nagyjából teljesíthetetlen. Úgyhogy kitaláltam, hogy segítünk valahogyan a tanulásban, nem hagyjuk őket magukra, ebben a nehéz helyzetben sem. Megszerveztem nekik a tanulószobát.”


„Kaptunk sok segítséget, a H52-től például, A Ferencvárosi Művelődési Központtól, akik befogadtak minket és kialakították a tanulószobát. Az önkormányzattól, akik rögtön a program mögé álltak és segítettek eszközökkel, önkéntesek szervezésével és minden felületükön hírét vitték a programnak. Kriszti, az egyik önkéntes, például minden nap itt van.”

„Huszonvalahány gyerkőc iskolai feladata van a fejemben. Hogy mit kell leadnia, mikorra kell kész legyen vele, vagy hogy hol találom a jelszavakat. Miből kell pótolnia, miből gyengébb, mi megy ügyesen.”

„ - Most olvassuk el a feladatot! - Mit csinál a nő otthon? Ez meg milyen kérdés már! - Főz. Ez az ige. De hát, nemcsak ő főz. Apa is főz. - Igazad van. - Vagy alszik. De apa is alszik, nemcsak anya. - Hát persze. „

„ - Na jó, ebből elég is. Most keresd meg az igéket a példamondatban! Nézzük: „Anyu főzi a vacsorát.” - A főzi az ige. De tényleg nemcsak ő. Apu is főzi.”


„Kitaláltunk egy olyan rendszert, ahova minden nap jöhetnek a gyerekek, ez ad nekik egyfajta keretet a tanuláshoz. Együtt tanulunk. Mi napi nyolc órát itt vagyunk és tanulunk a gyerekekkel. Felváltva jönnek, szépen sorban, ketten-hárman egyszerre. Én pedig már egész penge vagyok matekból vagy töriből.”



„ - Már csak négy hét a suli. - Utána mi lesz? - Utána is jövünk ide. Az jó lesz! Csak nem suliba.” Köszönet, Kevin, Rikardó és Jancsika. Móka Piroska (Konkáv Közösségi Tér vezetője)


„A KONKÁV közösségi tér a 'konkávosok' nappalija. Néha a szó legszorosabb értelmében, mert sokuknak nincs otthon se nappali, se saját szoba.”

  • Facebook Clean

© 2019 Köztes Átmenetek Nonprofit Kft.

06703100081